Az emberek elmélyedve hallgatják az igehirdetést az imaházban. Többgyermekes családanyák, keményen dolgozó férfiak, életerős fiatalok ülnek egymás mellett. Van közöttük, aki egykor prostituált volt. Egyikük nemrég még alkoholproblémákkal küzdött, de ül ott olyan is, aki a feleségét verte. A prédikátor kezében ma Bibliát tart, évekkel ezelőtt azonban még rablógyilkosságért ült rácsok mögött. Ma már ők segítenek másokon.

Rablás, gyilkosság, prostitúció, bántalmazás, illegális tevékenységek. Csupán néhány a kifejezések közül, melyek a hétköznapi híradásokból ismerősen csengenek. A magyar társadalomban évek óta tendencia, hogy a lakosság jelentős része úgy érzi, a bűnözési ráta nő, a közbiztonság pedig egyre inkább romlik. Az Európai Uniós átlagot tekintve azonban az itthon elkövetett bűncselekmények száma kifejezetten alacsonynak számít. Ennek ellenére az általános biztonságérzet folyamatosan romlik. A statisztikák azonban nem mindenhol bizonyulnak igaznak.

A megtért falu

Kápolna lakói az elmúlt néhány évben mindinkább biztonságban érezhették magukat, hiszen a heves megyei faluban és a környező településeken élők közül egyre többen adják fel korábbi helytelen életvitelüket és fordulnak a vallás felé. Az egykori bűnözők, függők és munkanélküliek közül ma már sokan élnek példás életet.
„Az egyik legfőbb célom megtalálni és felkarolni azokat, akiről már mindenki lemondott.”- mondja Szűcs Imre, a gyülekezet vezetője. Alkoholistákhoz, drogfüggőkhöz, depressziósokhoz, börtönviseltekhez, egykori bűnözőkhöz látogat el, hogy meggyőzze őket arról, lehetnek még értékes tagjai a társadalomnak. „Horrorfilmet akarsz nézni? Menj ki az utcára! Minden megtalálható. Ez a világ rohan a vesztébe. Csak az ember saját maga tehet ellene.” – mondja Imre. Elmondása szerint nem egyszer fordult már elő, hogy egy- egy látogatás után ezek az emberek maguktól jelentek meg az imaház küszöbén. Sokan később lelkes és segítő tagjává válnak a gyülekezetnek. „A fiatalabbakkal például sokszor megyünk illegális szemétlerakókhoz, hogy közösen eltüntessük a hulladékot. Így érzik, hogy rájuk is szükség van.”– véli a prédikátor. ”

Az alacsony biztonságérzet mellett egyre inkább él a köztudatban a „cigánybűnözés” fogalma is, mely újabb és újabb feszültséget generál a társadalomban. A rendszerváltás után először 2005-ben terjedt el a kifejezés használata egy a roma közösség tagjainak kiirtását szimuláló számítógépes játék kapcsán. Az ügyből kibontakozó vitát követően a következő évben már a politikai életben is megjelent a szóhasználat, egyre nagyobb haragot és aggodalmat váltva ki ezzel. Az elmúlt időszakban lezajlott események és tettek pedig csak tovább szítják az egyébként is heves indulatokat a témában igen megosztott társadalomban.
„Nagyon szeretnénk, ha többszázezer roma térne meg. Ha ők megváltoznak, a többi ember is másként tekint majd rájuk. Nem lenne több gyűlölködés, előítélet vagy antiszemitizmus.”- teszi hozzá Imre, aki saját bőrén is megtapasztalta, milyen érzés kirekesztettnek lenni.

Évtizedekkel ezelőtt

Mikor a bíró több mint húsz évvel ezelőtt kimondta az ítéletet, úgy tűnt, a 25 éves Szűcs Imre sorsa megpecsételődött. A vád nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés volt. Az akkor háromgyermekes, alkalmi munkákból élő, alkoholfüggő családapa dulakodás közben egy ollóval szúrta szíven munkaadóját. Ezt követően az idős áldozat pénzével együtt távozott a helyszínről.
„Egy öttagú családban nőttem fel, középső gyerek voltam. Mindig is a bátyámhoz mértek, de sem külsőre, sem belsőre sem hasonlítottunk egymásra. A szüleim derék emberek voltak, de sosem tudták megteremteni azt a szeretettel teli, családi légkört, amit egy gyermeknek meg kellene tapasztalnia. Én sem tudtam a gyermekeim felé kifejezni az érzelmeimet. Tizennyolc évesen összeálltam egy lánnyal, pár éven belül pedig már három kislány édesapja voltam. Végzettségem nem volt, alkalmi munkákból éltem. Közben pedig az alkoholizmusba menekültem.” – meséli. „A gyilkosság alatt is ittas voltam, később kezdett kitisztulni a fejem, akkor kezdtem el felfogni, mit is tettem.”

A legtöbb időt az ország egyik legkeményebb börtönében, Szegeden töltötte. Később jó magaviseletért átszállították Vácra. „Közeledett a születésnapom. Annyira vártam. Egy levelet, egy jó szót, vagy csak egy szelet csokit. De senki sem köszöntött meg. A gyerekeimet egyszer sem láttam, az akkori feleségem akkorra már mással volt. A szüleim sem emlékeztek meg rólam.”- mondja könnybe lábadt szemmel. 

A zárkájában ülve még aznap kötelet font a lepedőjéből és elhatározta, hogy amint leoltják a villanyt, felakasztja magát. „Úgy éreztem, úgysem fogok senkinek hiányozni.”
Lámpaoltás előtt magába roskadva ült az ágyán, mikor az egyik rabtársa leült mellé. Szokatlan volt ez, hiszen a börtönben az ember egyetlen privát szférája az ágya, ahova nem ülhet le csak úgy akárki. A fiú csak annyit mondott: „Isten szeret téged, Imre.” A férfit annyira szíven találta ez a mondat, hogy könnyekben fakadt ki. „A börtönben nem szabad sírni, az a gyengeség jele. De akkor nem érdekelt, mert az a fiú azt mondta, engem is szeret valaki. Mikor lekapcsolták a villanyt, a fal felé fordulva, gondolatban kezdtem beszélni Istenhez.”

Másnap Imre elkezdte olvasni a Bibliát és úgy döntött, új életet kezd. „Mindenkinek visszaadtam mindent, amit valaha elvettem. Arról suttogtak, a Szűcs Imre megbolondult. Volt egy fiú, aki rettegett tőlem, én pedig ezt jól ki is használtam. Ám azon a napon odamentem hozzá, megöleltem és tiszta szívemből kértem, bocsásson meg nekem.”
Valóságos csodának számított, mikor nem sokkal ezek után elengedték a maradék büntetését. „A bírónő azt mondta az ügyem újratárgyalásán, hogy én már nem az az ember vagyok, aki ide behoztak annak idején.” Nyolcszáz forinttal a zsebében jött ki a börtönből és indult haza rég nem látott szülőfalujába.

Egymás támaszai

Hazánkban az ezredfordulón indult újra a börtönlelkészi szolgálat, így a rabok még a büntetésük ideje alatt is eljárhatnak a gyülekezeti alkalmakra. Van olyan hely is, ahol ezt a néhány órát a családjukkal közösen tölthetik el. Magyarországon jelenleg több mint harminc pap, lelkész és rabbi munkahelye egy- egy hazai börtön, így katolikusok, reformátusok és zsidók is gyakorolhatják vallásukat a rácsok mögött. A szolgálat megkezdése előtt a börtönlelkészeknek iskolát kell végezniük és vizsgázniuk is kell a büntetés végrehajtás irányelveiből.

Felmérések szerint a bűnelkövetők körülbelül fele a büntetés letöltése után visszaesik, azonban ha nem a régi közösségükbe térnek vissza és van mellettük valaki, aki tartja bennük a lelket, ez az arány sokkal alacsonyabb. Ha az egykori rabok stabil, támogató környezetet találnak maguknak a börtönön kívül, kevés az esély arra, hogy újra bűncselekményt követnek el. A kriminológusok úgy vélik, a visszaesők többségének viselkedése a problémás gyermekkorból eredeztethető, melyet felnőtt korban már nehéz kompenzálni.

Mikor Imre visszatért Kápolnára, mindenki félt tőle. „Visszajött a gyilkos.”- mondták sokan.
Nem sokkal később megismerte mostani feleségét, aki rászoruló gyermekekkel foglalkozik.„Vele élek most Kápolnán. A lányát és az unokáját sajátomként szeretem.” – meséli a férfi.
Azóta hétről hétre számos rászorulót és sok családot keres fel Imre, akit próbál meggyőzni arról, hogy van lehetőségük arra, hogy más életet éljenek. Volt, aki először megütötte, mikor a vallásról kezdett mesélni. Ugyanez az ember ma a gyülekezet zenekarában dobol.
Van olyan tagjuk, aki nem is olyan régen még lányokat futtatott. Egy másik férfi korábban többször bántalmazta a feleségét, ma pedig már két munkahelyen dolgozik és eltartja a családját. Akad olyan is közöttük, aki az alkoholizmusból emelkedett fel, míg más korábban prostituáltként kereste meg a napi betevőjét.

A házaspár a gyülekezeti alkalmakon kívül saját otthonában is tart házi csoportokat, ahol beszélgetnek és közösen imádkoznak. A házaspár otthonának ajtaja bárki számára nyitva áll.
„Mindig van itthon rágcsálni való, keresztények vagyunk, itt mindig van kit vendégül látni. Én e szerint élek már évek óta.” – meséli a férfi, miközben felemeli az asztalon heverő Bibliát és pólója alól kivillan egy börtöntetoválás.

Árgyellán Edina

A fotókért köszönet Csuka Tamásné református börtönlelkésznek.