November első napjai az elvesztett szeretteinkről és a megemlékezésről szólnak. Pislákoló lángok, koszorúk és virágok százai jelzik a sírkertekben, hogy ebben az időszakban egy kicsit mindenki visszapillant a múltba. Egy szeretett személy elvesztésekor számos dologgal kell megküzdeni a gyászolóknak.

A veszteség elfogadása és a gyász fájdalma csupán egy része az új élethelyzethez való alkalmazkodásnak. „Egységes feldolgozási receptről” nehéz beszélni, hiszen egy szeretett személy elvesztésének krízisét több tényező is befolyásolhatja. Kit vesztett el? Milyen élethelyzetben? Kapcsolatuk milyen fázisában történt ez? A folyamathoz társulhat bűntudat, önmagában az életben maradás miatt is, de erőteljesebben jelentkezik abban az esetben, ha valaki úgy érzi, nem tudott elbúcsúzni, vagy a kapcsolatuk egy rosszabb fázisában ment el a szeretett személy.”- mondja Csőzik Rita, tanácsadó szakpszichológus. A szakember hozzáteszi, hogy a gyásznak folyamata van, amelynek szakaszai állandóak és valamilyen formában mindenki keresztülmegy rajtuk, ám ez mindig egyéni lefolyású.

Tagadástól az elfogadásig

A szakpszichológus szerint egy szerettünk elvesztésekor először a sokk, a tagadás és az elutasítás, majd a düh, a harag, a fájdalom és a bűntudat érzése jelentkezik. „Az emlékezés, a fantáziálás az elhunytról már egy másik minőséget képvisel ebben a folyamatban, amikor az összeszedettség már megjelenik, az érzelmek visszavonódnak és lassan megtörténik az alkalmazkodás az új helyzethez.” Mindez azonban spirális jellegű, így sokszor érezhetjük úgy, hogy egy véget nem érő folyamatba csöppentünk. A szeretett személy nélkül eltöltött ünnepek, események újra és újra felszakíthatják a sebeket, ám lassan megtanulunk nélküle élni. „A gyászfolyamat időtartamát tekintve nagy egyéni különbségek vannak, de általában „gyászévről”, vagyis egy 1 éves folyamatról beszélhetünk.”- teszi hozzá a szakember.

Gyászoló gyermekek

A gyermekek esetében még inkább sarkalatos kérdés a gyászhír közlése. „Ha senki nem hal meg, csupán elutazik, azzal a szülő nem old meg semmit.”- mondja Csőzik Rita. „Sokszor tapasztalható az a szülői hozzáállás, amely tagadásban nyilvánul meg. A temetés és a temető is gyakran egyfajta tabuként jelenik meg a családon belül. A gyermek beszélne róla, de nehezen, vagy egyáltalán nem tud, mert ellenállásba ütközik, hiszen a szülőkben sokszor szorongás van, ha erről esik szó. Ez hosszútávon nem vezet jóra, hiszen a gyermeket segítség nélkül magára hagyja az ezzel kapcsolatos félelmeivel. Soha ne hazudjunk! Az óvodáskorú gyermeket már foglalkoztatja a halál, tudja azt, hogy a halál fájdalommal járhat, és ez félelemmel tölti el őt.”- teszi hozzá.
Hiszen a gyermek valójában tisztában van a tényekkel, csak nehezen képes szavakba önteni érzéseit. A feldolgozatlan gyász nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek esetében is lelki károsodáshoz vezethet. A szakember szerint a hat-hét éves gyermek számára a halál visszafordítható jelenség, ekkor még nem ismerik a véglegesség fogalmát. Nyolc- kilenc éves korukra értik meg azt, hogy a halál nem visszafordítható. „Ez sokszor szorongásos tüneteket produkálhat, amelyekre oda kell figyelni. Fontos, hogy tényszerűen, a gyermek számára legérthetőbb módon beszéljünk egy szeretett családtag elvesztéséről, ha titkolózunk, akkor a saját félelmei mentén indulhat be egy veszélyes folyamat. Hagyjuk beszélni a halállal kapcsolatos minden gondolatáról, félelméről, érzéséről.”- javasolja a szakember.

Gyászoló mellett állva

Ha a gyász első óráiban jelen vagyunk, akkor a legfontosabb, hogy hagyjuk beszélni a gyászolót. „Ilyen helyzetben a tagadás teljesen természetes, tehát ez nem gond, ne mondjunk ellent, ne erőltessünk semmit. Az együtthallgatás is sokat jelenthet, nem kell feltétlenül mindenáron megoldani a gyászt.” Ilyen szituációkban nem meglepő az őrjöngés, a dühkitörés, de a szótlanság sem. Olyan is van, aki a többi hétköznaphoz hasonlóan végzi tovább a napi teendőit. Bármilyen szituációról is beszéljünk, mindenképpen szükséges a rokonok, a barátok és az ismerősök támogatása, segítsége.”